Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2014. augusztus 29., péntek

Vegetáriánus voltam…


„Vegetáriánus voltam, egy ideig, aztán visszatértem a húsokra.”

„Vega vagyok, csak néha eszem húst, tojást, és tejet.”

„Úgy jó vegánnak lenni, hogy csak időközönként. Aztán jó érzés visszatérni a húsos ételekhez.”


Rengeteg ilyen mondatot hallottam már. „Visszatérni a húsokhoz, mert igényli a szervezet.” vagy: „Nem bírtuk már tovább, éreztük kell a hús.”

A legtöbb ilyen mondat után, elszoktam mondani, hogy nem a hús hiányzott, hanem az a tápanyag, amit a hússal esetleg betudunk vinni, illetve a megfelelő felkészültség és tudás.

A szervezet mindig jelez! Nem a húst kívánja, hanem az ízeket, amiket megszoktunk, illetve azokat a tápanyagokat, amelyet nem vittünk be! Ezért is érdemes önvizsgálatot tartani fizikálisan és lelkileg is, mi az ami hiányzik! Mit tudunk pótolni egy – egy étel elfogyasztása után? Milyen lelki hézagok vannak? Miért kívánjuk meg az egészségtelen ételeket? És mi az, ami a szervezetünknek hiányzik? Milyen tápanyag? Milyen íz, milyen szín? Ebben nagy segítségünkre lehet az öt elem tana. Amely nem ad diagnózist, és nem azt mondja csak azt együk, ami az adott elemhez tartozik! Hanem képet ad önmagunkról melyik szervrendszerünk hogyan működik, hol lehetnek elakadások, energiahiányok. Mire kell odafigyelnünk, személy szerint.

A vegán oktatóanyagban mind az öt elem tanát érintjük nagyon részletesen, mindenki megtanulhatja elkészíteni a saját és családja számára a regenerációs elemzést. Aki komolyan veszi, és nem csak átlapozgatja az anyagot, hanem meg is tanulja, az képet kap önmaga és mások egészségéről, amit a későbbiekben használhat. Ezenkívül, az oktatóanyagban kitérünk szinte az összes gyümölcs, zöldség vitamin és ásványi anyag tartalmára, és külön táblázatban összeszedtük a különböző tünetek és okok megszüntetésére való tápanyagokat, pl: hajhullásra, migrénre, allergiára, csontokra, ízületekre, körmök töredezésére stb…. mi való. Illetve külön kiírtuk szinte az összes ásványi anyag és vitamin megjelenését a növényekben.

A másik fontos tényező, a felkészültség, a tudás hiánya! Rengetegen hűbelebalázs módjára belevágnak a vegán életmódba. Sokan azt hiszik vegánok, de nem azok! Kicsit olyan ez, mint a legtöbb vallás. Azt hisszük jó úton vagyunk, ha ezt és azt követjük, miközben életünkben egyáltalán nem nyilvánul meg a szeretet és az elfogadás, sem a megbocsájtás. Úgy is mondhatnám, attól még nem leszünk sportosak, ha eljárunk rendszeresen a sportpályára!

Vannak, akik csak akkor indulnának el a vegán életmódban, ha már mindent elsajátítottak. Nos, ilyen nincs… Nincs olyan, hogy mindent tudunk, és még is van, ha éppen hozzájutunk a MINDEN TUDÁSHOZ. Amikor pedig ez már megtörténik, nem azon fogunk morfondírozni, hogy éppen melyik zöldség lesz nekem jó, és hogyan készítsem azt el…..

Tehát vannak, akik a tudás teljes elsajátítása végett, illetve ennek hiányában el sem kezdik, vagy csak részlegesen. „Nem kell ismerned az egész óceánt, hogy úszni tudj benne!” A legtöbb információ nem a 1. Vcgán Receptes Könyvből, a 2. Vegán Receptes Könyvből, 1. Ételkészítő Videó csomagból, és 2. Ételkészítő videó csomagból, az én írásaimból, vagy más cikkeiből, hozzászólásaiból fog jönni! A legtöbb, amit mindenki megtehet önmaga számára, a saját tudásának felélesztése, és lehozatala! Persze, honnan, és mit, ha azt sem tudjuk mit is…. Ezért vannak a blogok, a könyvek, az információk, a tanfolyamok. Mert még szükség van ezekre a segítségekre! De a legtöbb információt, tapasztalatot mindenkinek önmagának kell elsajátítania, ezért nem kell, hogy ismerjük teljes egészében az óceánt, mert úszva ismerjük meg!

És vannak, azok, akik semmit sem tudnak, vagy vajmi keveset, és elindulnak! Dicséretes ez számukra, csak a baj az, hogy nagyon kevés ember igazán kitartó, és állhatatos! A legtöbben egészség megőrzés, vagy megelőzések céljából választja ezt az életmódot, vagy mert mostanság dívik. Még azok is abbahagyják a vegán életmódot, akik nagyon komoly betegségekkel küzdenek a mindennapjaikban. És sokan azért adják fel, mert kívánalmuk nagyobb a józan észnél!

Mind ez miért van?

Mert nincs meg a felkészültség! Nem tudják milyen lelki szellemi folyamaton mennek majd keresztül! Nem tudják hogy a vegán életmódban való kételkedés épp úgy hozzátartozik a folyamathoz, mint fizikai testük reagálása, és éppen most nem a jó reagálásról beszélek. A test tisztulása reakciókkal jár. Nem szabad ettől megijedni, hanem örülni kell neki!

A függőségek leküzdése, önmagunk leküzdése. Azért szeretem a böjtöket, mert tudatosságra tanít. És ha egy dologban tudatossá válunk, akkor az életünk többi területén is azzá válunk majd. Nem győzőm hangsúlyozni, a vegán életmód nem csupán étkezés! Ez egy életforma! Melyre fel kell készülni, érettnek lenni rá! Spirituálisan megérteni a dolgok összefüggését!

Érthetetlenül állok olyan emberek előtt, akik habár nyersen étkeznek, emberileg mégis lenne még mit fejlődniük embertársaikkal szemben. Megtanulni az alázatosságot, a figyelmet és szeretetet, megértést a másikra. Nem ítélkezni, elfogadni! Sokszor nagyobb szeretettel beszélnek és óvnak egy állatot, mint egy embertársukat! A spirituális ego sokszor megmutatkozik ezeknél az embereknél. Ők azok, akik lenézik azokat, akik nem így étkeznek, ellenségesen lépnek fel ellenük, hangoztatva a vegán életmód micsoda jó hatását! Nem kellene! Mindenkinek a fejlődéséhez más-más idő kell, és életszakasz! Éppen az ilyen beszólások, udvariatlanságok, durva és erős fellépések miatt zárkóznak el a legtöbben a vegán életmódtól. Amolyan „csak azért is” gyermek stílusban.

De a másik oldal is igaz! Ha emberek megértenék, azt, hogy gyilkolással jutnak a táplálékukhoz, és az milyen zavart, betegségeket, negatív rezgéseket tartalmazó energiákat közvetít a szervezetbe, akkor soha többé rá se tudnának nézni az állati eredetű élelmiszerekre! De ez is egy tudás. Van, akinek többszöri nekifutásra sikerül ezt az életmódot kialakítania. Melyhez hozzátartozik, épp úgy a lelki, szellemi fejlődés is, mint a sportolás, mozgás. De ezeket soha nem szabad erőltetni, mindenkinek a saját útján kell fejlődnie és megértenie, hogy ő épp olyan élőlény, és a másik élőlénynek is joga van élni!

Forduljunk alázattal és szeretettel, elfogadással egymáshoz, bárhogy is étkezzen a másik. A legjobb tanítás, úgy is a saját példamutatásunk lesz! És ha mind ezt nem erőszakosan, hanem megértéssel tesszük, akkor nagyobb hatással tudunk lenni szeretteinkre is!


Aki pedig elakadt a vegán étkezés és a hagyományos életmód között, tanácstalan, annak kifejezetten ajánlott a vegán tanfolyam elvégzése! Amely nagyon sok mindenben választ fog adni!


„ Aki elkezdte már félig jutott.
Légy bölcs, merj belevágni!”

Horatius




Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!