Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2011. április 8., péntek

Rakott brokkoli


Nagyon jól sikerült, azóta többször is készült az asztalra, és szerintem még a hétvégén is befigyel egy adag…



Előkészületek: Brokkolit megmossuk, (gyümölcsmosós vízzel) rózsáira szedjük. (Kisebb darabokra vágjuk szét.) A szárát levágjuk, ebből készítünk szószt. Karfiolból, vöröshagymából, és sárgapaprikából élő, nyers rizst készítünk, áztatott napraforgó magból tejfölt.

Szósz: brokkoli szára, paradicsom, paprika, lilahagyma, aprítógépben ledarálva, megfűszerezve Himalája sóval, fűszerpaprikával, és olívaolajjal.



Kicsit hasonlóan készítettem el, mint a rakott kelt. Én nyers rizzsel is kiegészítettem, attól jobban összeállt, és finomabb lett.


A brokkoli darabokat szétterítjük egy edényben, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, erre öntjük a szószt, erre rétegezzük a rizst, majd újra a brokkolit. (Természetesen, ha óriás adagot készítünk, akkor több réteget is lehet képezni.) Tetejét ismét meglocsolom olívaolajjal, és kevés tejföllel.


Egészségre gyakorolt hatása:

A brokkoli tartalmaz több olyan vegyületet, amely képes megállítani, megelőzni, sőt visszafordítani a daganatok kialakulását, pl: a sulforaphan vegyület. Petefészekrák, prosztatarák, gyomorfekély kialakulását gátolja. C, A, B1,B2,B6, E vitamint, és jelentős káliumot, kálciumot, magnéziumot, nátriumot, vasat, cinket, és foszfort tartalmaz.

A karfiol, mivel rokonságban áll a káposztafélékkel, ezért hasonló jó, védelmező tulajdonsága van. C-vitamin tartalma jelentős. Magas rosttartalma miatt puffasztó hatású.

A vöröshagyma megfázásra, fülfájásra, és gégegyulladásra, és rovar csípésre is használatos. Magyaros ételeink alap ízesítője. Illóolajat, B, C-vitamint, tartalmaz. Csípős ízét az allilszulfid vegyület adja, melynek baktérium ölő hatása van. Bélféregűzésre, vizelethajtásra, vércukorszint csökkentésére is jól bevált „gyógyszer”.

A paprikában megtalálható: A-provitamin (karotin), B1-, B2-, C- és B6, P–vitamin, valamint folsav. A C-vitamin tartalma jelentős. Étvágygerjesztő, izzasztó, és vizelethajtó. A hegyes, zöldpaprikák gazdagabbak C-vitaminban. Gazdag káliumban. A kapszaicin nevű alkaloida adja a csípős ízét. Gyulladás csökkentő, antioxidáns. Fokozza a nyálképződést, és elősegítheti a nyugtató neuropeptidek (enkefalinok, endorfinok) kibocsátását az agyban. Étvágyjavító, emésztést elősegítő. Csökkenti a vérnyomást.

A paradicsom magas C vitamin tartalmú. Káliumot, magnéziumot, kálciumot, nátriumot, és E vitamint tartalmaz. Almasav, citromsav, borostyánkősav is található benne. Antioxdáns (likopén miatt), és mikrobaölő (tomatin vegyület miatt). Erősíti az immunrendszert, és segít az emésztésben. Vér és vesetisztító.

Az olívaolaj antioxidánsokban gazdag. E-vitaminja szinte megfelel a bőr alatt található zsír szövetének. Belsőleg csökkenti az LDL koleszterin szintet, szív, és érrendszer védő, antioxidánsokban gazdag, jót tesz a májnak, a bélrendszernek, és izmoknak.

A napraforgómag energiatartalma a többi olajosmaghoz hasonlóan jelentős. Zsírtartalma értékes, mert gazdag forrása a telítetlen zsírsavaknak, főleg linolsav és olajsav található benne. Segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. A napraforgómag kiemelkedő B1-vitamin-forrás. E-vitamin-tartalma. Az ásványi anyagok közül magnéziumot, kalciumot és káliumot tartalmaz nagyobb mennyiségben. A magnézium és kalcium hozzájárul a csontritkulás megelőzéséhez, és a már kialakult betegség kezelésében is szerepe van, a kálium pedig támogatja a szív és az idegrendszer működését.

A citrom nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, flavonszerű glikozidot és illóolajat. A C-vitamin antioxidáns hatású, erősíti a szervezet immunrendszerét. A glikozid antibakteriális hatást fejt ki, az illóolaj pedig serkenti az emésztést. A citromlevet hagyományosan elsősorban megfázás, légúti fertőzés esetén javasolják antibakteriális, nyákoldó és gyulladáscsökkentő hatása miatt, de ezenkívül frissítő, lázcsillapító, álmatlanság esetén idegnyugtató, epehajtó, féregűző, vérképző hatást is tulajdonítanak neki.

A Himalája só 250 millió éves, őstengeri só, mely 84 féle ásványi anyagot tartalmaz. Kitermelése kézzel történik. A világ legegészségesebb sója.


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!


Oszd meg a Facebookon


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!