Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2010. október 29., péntek

Neale Donald Walsch: Istennel az öröklétben

Az utolsó párbeszéd

Mindenszentek ünnepe közeledik. Egy-egy szál gyertyát meggyújtunk eltávozott szeretteinkért, a hűvös, de mécsesekkel ragyogó temetőbe és lelkünk is egy kicsit elmerenghet az élet valódi értelmén. Behúzódhatunk a novemberi borongós napon, elcsendesülünk, és felidézzük a múlt eseményeit, azokat akikkel, még együtt lehettünk. Fájó pillanatok ezek. És mégis örömteli, hogy van egy ünnep, ahol megemlékezhetünk, van egy temető egy hely, ahova virágot, gyertyát helyezhetünk, és vannak, akikre emlékezhetünk! Szívünkben örökké élnek, mindig velünk vannak! Micsoda örömteli felfedezés ez lelkünk, értelmünk számára!

Az egészséges testhez, az egészséges lélek, szellem és megfelelő energia is hozzátartozik. Így válunk egésszé! Megfelelően kellene kezelnünk, feldolgoznunk az élet történéseit. Ez hol könnyebb, hol nehezebb, hol megoldhatatlannak tűnik!

Életünk tele van gombolyagokkal, melyeket csak nagy lelki munkával tudnánk és tudunk szétboncolni, kiegyenlíteni, helyrehozni.

Tele vagyunk tabukkal, titkokkal, lelkünk mélyén besöpört, elzárt félelmekkel, fájdalmakkal, múltbéli csalódásokkal, sérelmekkel.

Éljük az életünket, csak úgy mint mindig, rohanunk, és tesszük a dolgunkat, de olyan ritkán állunk meg egy pillanatra, egy hosszabb órára, elmerülni ebbe a mély gondolatokkal teli világba.

Félünk a haláltól, mert nem értjük, ismeretlen útnak, sőt büntetésnek rossznak érezzük, igazságtalannak tartjuk. Félünk az élettől, mert túl kockázatos, kockázatos szívünket kiadni, tiszta szívből szeretni, egy álomért mindent feladni.

Még is örökké szeretnénk élni, sohasem akarunk meghalni. Félünk élni, félünk halni, de még is öröklétre vágyunk.

Ezt a könyvet szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szeretné megérteni mélyebben az élet legfontosabb momentumait.

Szaffina



Szaffina mély gondolatai után szeretnék bemutatni egy könyvet, amely megváltoztatta az életemet. Végre megkaptam a válaszokat azokra kérdésekre, amelyek gyerekorom óta foglalkoztattak.

A könyv semmilyen vallási filozófiára nem épül!


Két éve a születésnapomra Szaffina meglepett Neale Donald Walsch: Istennel az öröklétben – Az utolsó párbeszéd c. könyvével!

Mikor elolvastam a könyv hátoldalán lévő sorokat és kinyitottam egy nagyon kellemes érzés kerített hatalmába. Biztos Ti is voltatok már így a jól ismert Déja vu érzés. Ez már megtörtént velem, ismerősen csengenek a könyv szavai a fülemben, olvastam már ezeket a kérdéseket, de nem tudom rájuk a válaszokat. Vagy lehet, hogy már valamikor tudtam rájuk a választ, de valahol nagyon mélyen a tudatalatti bugyraiból kell a felszínre hoznom.

Az igazság az, hogy a reinkarnáció, a lélek, a szellem, a karma, a halál megértése, már évek óta foglalkoztat. Nagyon sok lebilincselő könyvet olvastam és dokumentum filmet láttam és tudatosan keresem ezen információkat, de ha csak 1-2 dolgot vihetnék magammal, 1 lakatlan szigetre akkor ez a könyv lenne az egyik kiválasztott.

Az író a Titok (The Secret) c. filmben már nagy hatással volt rám. A könyv elolvasása után pedig nem sokkal megnéztük Szaffinával a könyv alapján készült filmet (Beszélgetések Istennel ). A mai napig az egyik legértékesebb, legelgondolkodtatóbb és legcsodálatosabb alkotás számunkra.

Kicsit elfogult vagyok és próbálom a saját szavaimmal leírni mit adott a könyv, talán ha leírom az író pár gondolatát, közelebb tudom hozni számotokra az érzést:

Mi megy végbe valójában a földi létben, és mi fog történni, ha életünk véget ér?

Újra egyesülünk-e rég eltávozott szeretteinkkel?


Tudatában leszünk-e annak, ami a halálunk után történni fog?


Fog-e egyáltalán történni valami?


Kevésbé fogunk-e tartani attól, hogy úgy éljünk, ahogyan mindig is akartunk – merészen és szeretetteljesen -, ha enyhül a halálfélelmünk?


Ledönti azon félelmeinket, amelyeket cipelünk magunkkal a mindennapjainkban köszönhetően az egyháznak, a környezetünknek. Beszél az élet értelméről, a haldoklásról, a halálról, a túlvilági életről, de nem úgy, ahogy az emberek 97 % gondol rá, mint valami félelmetes, sötét, véget érő dologra, hanem ….

Néhány megdöbbentő gondolat a könyvből:

„ Szüntelenül a teremtés cselekedetét gyakorlod, nem csak az életben, hanem a halálban is!

Mindenki mindent a saját érdekében tesz. Ha megérted, hogy ez még a halálra is igaz, akkor soha többé nem fogsz félni tőle.


Te magad vagy az okozója a saját halálodnak. Ez mindig igaz, bárhol és bárhogyan halj is meg.


Nem hallhatsz meg akaratod ellenére. Semmi olyasmi nem történik meg Veled, amit Te magad ne akarnál.


A halál sosem tragédia, hanem mindig ajándék.


A halál időzítése és körülményei mindig tökéletesek. Mindig minden ember halála szolgálja az összes többi ember célkitűzéseit, akik tudnak a halálesetről. Hiszen ezért tudnak róla. Így hát soha egyetlen halál (és élet) sem „hiábavaló”. Soha senki nem hal meg „feleslegesen.


A születés és a halál ugyanaz a dolog.


A halál visszafordítható. ”


„ Ez a könyv azoknak az embereknek szól, akik reménykednek. Azoknak is szól akik továbbá, akik egyszerűen nem tudják, mi történik a halál után és ennek következtében vajmi kevés alapjuk van ahhoz, hogy a maga teljességében megértsék, mi játszódik le az életben és miért. Azoknak szól, akiknek nincs tudomásuk semmiféle formuláról, amely szerint az élet működik. Azoknak, akik tanácstalanok, és azoknak, akiknél nincs szó tanácstalanságról, mert úgy vélik, vannak fogalmaik a létük egészéről, de azért hébe-hóba eltűnődnek rajta, hogy vajon tényleg igazuk van-e… valamint azoknak, akik egyszerűen csak félnek.
"

" Ez a könyv azoknak is hasznára válik, akik egyik fent felsorolt csoportnak sem tagjai, de szeretnének segíteni valakinek, aki e csoportok valamelyikébe tartozik, és nem tudják mit tehetnének? Mit mondhatsz egy haldoklónak? Hogyan vigasztalhatod meg a hátramaradottakat? És mit mondhatsz magadnak ilyen pillanatokban? Ezek nem könnyű kérdések. Most tehát már belátod, miért jutottál el ehhez a könyvhöz. "


" Tudod, VALÓBAN csoda, hogy rábukkantál erre a szövegre. Hiszem, hogy a lelked ugyanazon ösztönzés hatására vonzódott ehhez a könyvhöz, amely mindnyájunkat egyre előbbre hajt: a következő lépésig, a következő felismerésig és végül Istenig. ”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!