Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2010. október 22., péntek

Harvey és Marilyn Diamond: Testkontroll


Ma azért választottam ezt a könyvet, mert kitűnő kezdő, és tanuló könyv, mindazoknak, akik most ismerkednek ezzel az egész egészséges életmóddal. Tudom nem mindenki teljesen élő, nyers vegán, vegán, sőt van, aki még csak nem is vegetáriánus, de szereti olvasni a blogot, mert talál más hasznos információkat, esetleg olyan recepteket, amelyeket be tud építeni a hagyományos étkezése mellé, így már is az egészség felé terelte a konyháját.

A testkontroll tökéletesen rávilágít arra, hogy mi rejtőzik a húsokban, tejben, tojásban, részletesen, tényszerűen ír a fehérjékről, és rengeteg tévhitet oszlat szét percek, sőt pillanatok alatt az olvasóban.

Ebben a könyvben feketén-fehéren, benne vannak a tények! Ha valaki eddig azon gondolkodott, hogy jó, de hát mégis, azt tanultuk, hogy…., akkor vegye kezébe ezt a könyvet, és alaposan olvassa el!

Amikor először olvastam (jó pár évvel ezelőtt) bár rengeteg zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottam már akkor is, de elképedtem, és bizony nem egyszer tátva maradt a szám, és leraktam a könyvet! Aztán mély levegő, és folytattam….nem bántam meg!

Sok nő és férfi annak reményében vásárolta meg ezt a könyvet, hogy sikerüljön megtartani az ideális alakjukat, ugyan is a könyv főleg erről szól, hogy hogyan társítsuk megfelelően az ételeket, hogyan végezzünk böjtnapokat, és hogyan váljunk meg örökre a súlyfeleslegünktől.

Nos, mint említettem, jó kezdő, és tanuló könyv. Sok hasznos információt tartalmaz, de tényleg csak kezdő könyv! Ugyanis van pár dolog a könyvben amit vegánként megcáfolnék, illetve, a receptek nagy része (a könyv második része) hőkezeléssel készül. Az ételek társításánál az író azt javasolja, hogy nyugodtan ehetünk élőt halott étellel. (Ezt traktálják belénk az egészséges életmóddal kapcsolatban, mert hát főtt az kell, ugye?)

Nos, vegyük figyelembe, hogy más az emésztési ideje egy halott, főtt ételnek, és egy élőnek. A főtt nyálkásít, savasít, a nyers lúgosít. Ennek függvényében, én vegánként azt mondom, itt hibádzik, kérem szépen a könyv. De alapoknak nagyon jó! (Bár kiemeli, hogy a nyers étkezés lenne a legtökéletesebb, de azt meg sokan nem tudnák, tudták volna elfogadni, főleg a nyolcvanas években! Így gondolom a könyv eladhatósága érdekében is készült a könyv.)

A lényeg, hogy megértsük, miért változtassunk életvitelünkön! Ha pedig eljutunk odáig, hogy 70% élő, nyers koszt, önállóan, és 30% főtt, párolt, hő kezelt ételeket, önállóan, fogyasztunk, már nagyon jó lépés!!!

Önmagunkért kell megtennünk, nem a szomszédért, nem az orvosunkért, és nem a családért! Önmagunkért! Így tudunk csak segíteni családtagjainkon is, ha ők is rákényszerülnek, (pl: betegség esetén, mert az ember szereti kivárni, mennyit is bír el még a teste) az egészség útjára.

Egy kis történetet megosztok veletek, a könyvvel kapcsolatban.

Húsvétkor történt, már nem is tudom melyik évben, de jó pár éve, azt tudom. Ültünk a szépen megterített ünnepi asztalnál, férjem szülei készítették a finomabbnál finomabb, jó kis magyar házi kosztot, húst, hússal, tésztákat, leveseket, süteményeket, tojást, sonkát, úgy, ahogy azt ”kell” húsvétkor. Mi már vegánok voltunk, vittük a kis salátánkat :D Férjem épp abban a stádiumban volt, amikor még meginoghat az ember, de hónapok óta ő sem fogyasztott húst, és semmi más állati terméket, ő is ette velem a csírákat, salátákat.

Jött a tálalás! Mélytányérok, kipakolva, gőzölgő leves odatolva, „egyetek gyerekek”! „De mi nem eszünk ilyeneket”- válaszoltuk.

És jött a szélvihar, tornádóra duzzadva, na persze, más családtagok is végig hallgatták a „hegyi beszédet”, és én sem hagytam magam, és így anyósomék megdöntötték mások előtt a családi idillt! Mert a vendégek csak néztek, és bámultak! De a lényeg, amiért ezt elmeséltem, az az, hogy dühösen, bikamód vörösen izzó arccal szinte üvöltve, (még most is cseng a fülem) az apósom rám förmedt: „ Honnan veszed ezeket a baromságokat! Ekkora hülyeséget még életemben nem hallottam, hogy valaki nem eszik húst! Az orvosok is javasolják, és a húsban található a legnagyobb mértékben a fehérje, húsra szükségünk van!” – és fenyegető, bizonygató ujjal még mutogatott is hozzá. Kiment az étkezőből, dühösen, ( épp hogy tányércsapkodás nem volt) aztán a konyhából ismét vissza fordult. „ Honnan a csudából tanulod ezeket a marhaságokat? Milyen könyvekből? Én még soha nem olvastam ilyen hülyeségeket!” Erre az én válaszom: „ Hát a ti polcotokról, a „Testkontroll könyvből.”

Erre nem tudott mit mondani, felesége is bólogatott, hogy bizony, bizony, az ő könyvét vittem el, a vendégekben pedig megállt az utolsó falat is, amit a szájukba vettek.

Ez az incidens annyira bántott bennünket, hogy hazamentünk, és még egyszer elkezdtük olvasni a könyveinket, az élő ételekkel kapcsolatban (a könyvajánlóban, folyamatosan közzéteszem) mert úgy éreztük nem tudtuk magunkat megfelelően megvédeni! Mert tudtuk, amit tudunk, úgy is éltünk, de még is veszekedésbe torkollt az egész húsvét. Bár akkor ott abban az állapotban nem hiszem, hogy a józan ész, és szép szavak hatottak volna!

Férjem ott, akkor evett utoljára fasírozottat. Talán tudat alatt a szülői megfélemlítés dominanciájára evett pár falatot, megtörve vegánságát, de attól a naptól fogva soha többet egy falatot sem. ( Azóta már ő is kiáll a vegán étkezés mellett).

Szóval Testkontroll!

Vedd meg, kérd kölcsön, érdemes elolvasni! Főleg, ha épp ilyen családi vitába csöppensz bele! Add kölcsön annak az embernek is, aki marhaságnak tartja ezt az egészet! Két dolog történhet! Az egyik, hogy elolvassa, és a tények ismeretében vagy ő is változtat, még ha fokozatosan is, vagy belátja, ő szereti az ízeket, (függő) és kész! A másik, ami történhet, hogy kiröhög, sarokba dobja a könyvet, és inkább él butaságban tovább, mint szembenézni függőségével. (Talán addig nem juttok el, hogy széttépi a könyvet).

Jó olvasást kívánok hozzá!

Részletek a könyvből:

Fogkövületek tanulmányozása során dr. Walker úgy találta, hogy: „Nem akadt kivétel. Tizenkétmillió évnyi korszak homonoid emberőseitől származó minden vizsgált fog, egészen a homo erectusig, gyümölcsevőnek mutatkozott.” HUH! Szinte hallani a Szarvasmarha tenyésztő Szövetsége táján a fogak csikorgását.

Dr. Royal Lee, a Foundation for Nutritional Research (Táplálkozástani Kutatási Alapítvány) tagja szerint: „ A Cola tele van függőséget kiváltó koffeinnel, s ha az áldozat egyszer már hozzászokott e serkentőszerhez, akkor később, már nehezen tud meglenni nélküle. Csak egyetlen oka lehet annak, hogy az üdítőkbe koffeint tesznek, az, hogy függőséget alakítsanak ki általa.

Szeretném, ha kizárólag a józan eszükre hagyatkozva válaszolnának arra, amit kérdezni fogok. Ha maguk a marhák, nem isznak tehéntejet, akkor az emberek mégis miért teszik? Mi az ég csudájának isszák a tehéntejet?

Dr. Norman W. Walker, a száztizenhat esztendős egészségügyi szakértő fél évszázadnál hosszabb idő óta tanulmányozza ezt a kérdést, és a mirigyrendszer szaktudósának tartja magát. Azt állítja, hogy a kazein az egyik legfontosabb tényező a pajzsmirigy betegségeinek kialakulásában.” (A kazein erős ragasztó anyag, és a tejben megtalálható nagy mértékben. Asztalos munkáknál használják főképp. Három éves kor után már nem tudja lebontani a szervezet. Mert a tej valóban a csecsemő, illetve borjú fejlődésére van teremtve. –Szaffina megjegyzése)

Egy utolsó fejezet címkét még meg kell említeni: B12. Föltételezik, hogy ha nem eszünk húst, akkor B12-vitaminhiány-betegség fog kialakulni. Bugyutaság! Honnan van azoknak az állatoknak, melyeket mi eszünk? Kis mennyiségű B12- vitamin nyomokban a növényekben is található. De a testen belüli előállítás biztosítja elsősorban a B12-vitamint. A gyomor egy „hatóanyag-koncentrátumot” választ ki, amely elvonja a belső baktériumflóra élőlényei által előállított B12-vitamint. A MINKET TEJÉVEL, ÉS HÚSÁVAL TÁPLÁLÓ SZARVASMARHA UGYAN HONNAN SZEREZ B12-VITAMINT MAGÁNAK?....Van viszont egy bökkenő: az élelem rothadása hátráltatja a gyomorban a ”hatóanyag-koncentrátum” kiválasztódását. Így aztán a húsevők közelebb állnak a B12 hiánybetegség kialakulásához, mint a vegetáriánusok.

El lehet azon is gondolkodni, hogy vajon a tojás jobb-e, mint a hús? ….A tojásokat olyan tyúkok tojják, amelyek arzén tartalmú tápon nőttek, hogy elpusztítsák az élősködőiket, és serkentsék a tojásrakást, és ebből az eleven méregből, így mi is jócskán beveszünk. A tojásnak ráadásul magas a kéntartalma, amely nehéz föladatot ró a májra és a vesére. Az ember csodálatos testének nem lehet szüksége olyasmire, ami büdös. Már pedig a tojás bűzlik. Csak pottyantsunk le egyet a kocsi kihajtón,….hagyjuk ott nyolc órán keresztül, s akkor szippantsuk be kipárolgásait. Mert semmi különbség között, meg aközött, hogy ugyancsak nyolc órán át bent tartjuk testünk 98.6 F-fok ( 37 Celsius-fok) hőmérsékletén.

Önmagunk életben tartásához az a legjobb, ha eledelünk túlnyomó része élettel telt, eleven étkekből áll, hogy életet adjunk létünknek. A zöldség angol megfelelője vegetable, amely a latin vegetus szóból származik, s ennek jelentése: ÉLETTELI!”

Még mindig várom a válaszokat a hét kérdésére: Milyen tévhitek vannak a vegán életmóddal kapcsolatban? (A bejegyzéshez írjatok, hétfőn jelent meg)

Holnap „Vegán Halloween Party Veszprémben” programajánló!

Október 25.-ig még kedvezményes a belépő!!!

Várom a jelentkezéseket!


3 megjegyzés:

  1. Teljesen egyetértek azzal, amit leírtál!

    Nálunk a páromnak mindig akkor próbáltak húst adni, amikor nem voltam ott, mondván: most úgysem látja az asszony...

    Én ezt a könyvet tavaly vettem meg antikváriumban, mert olvastam róla. És most nézem, még ki sem tettem az elektronikus könyvespolcomra :-)

    VálaszTörlés
  2. Na, hát igen! Ez a következő! Amikor előszeretettel cinkoskodnak a nagyszülők, mert persze jót akarnak, a Drágák! Ez a tipikus: " Nem mondjuk meg anyának", vagy "a feleségnek nem kell mindent tudnia", óriási bizalmatlanságot szül a gyerekben, és a felnőttekben egyaránt. Csak aztán nem szabad azon sem csodálkozni, ha akit erre tanítunk, ő is hazudós, füllentős lesz! Ez komolyan kihat a kapcsolatokra is...de erről máshol írok, nem itt a blogon....

    Vannak olyan könyvek, melyeket szándékosan nem lehet már kapni boltokban, és örülünk hogy antikváriumban hozzájutunk. Én személy szerint szeretem a régebbi könyveket ( és az újakat is) mert sok félreértelmezett, eldugdosott igazság található benne! Hajrá, menjünk antikváriumba, mindenki talál ott kincseket!

    Van egy könyv, amihez már nem nagyon lehet hozzájutni,( nem véletlen tusolják)pedig valódi kincs! Nekem az a"bibliám", a legértékesebb könyvem! Karácsonykor fogom bemutatni!! Addig meg olvassátok a többi könyvet! :)

    VálaszTörlés
  3. Engem is ez a könyv indított el az utamon majd 13 éve... vagy 100-szor olvastam. Nagyon hálás vagyok a szerzőknek érte. Nekem viszonylag szerencsém volt, mert anyukám nem bántott a vegetáriánus, majd később a vegán életmódom miatt sem. Elmagyaráztam neki, látta, hogy semmi bajom tőle és ha kellett, ki is állt mellettem.

    A kedvenc "húsevős" mondatom pedig az, hogy : - én nem tudnék jóllakni zöldségekkel...
    aztán nálam ebédel és csak annyit bír módosítani, hogy:
    - jó, egyszer jól lehet nyúltáppal is lakni, na de állandóan biztos nem! :)

    VálaszTörlés

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!